A legszebb nevetőkéjű ember

Ki is felejthetné el, hogy milyen nap van ma? :)
.
Részben talán péntek 13-a is, de úgy gondolom, hogy nekünk, directioner-eknek, most nem ezt "ünneplés tárgya", hanem nem más, mint Niall James Horan huszadik születésnapja!
A mi crazy mofo-nk (persze viccből) pedig nem más, mint az egyik legjobb és legviccesebb ember a világon, akinek a legszebb nevetőkéje van. :)
Szóval, boldog szülinapot, Niall, egyszer húsz éves az ember!:)

(A bloggal kapcsolatban csak annyi, hogy igencsak el vagyok maradva, minden ihlet elszállt belőlem és nem akarok úgy összevágni egy részt, hogy kedvem sincs hozzá. Ráadásul iskola és elég sokat kell tanulnom, sajnálom, próbálom minél előbb hozni az új részt!
Még annyi, hogy én vasárnap jutok el a This Is Us-ra, és remélem, mindenki el tudott jutni moziba! Sokáig én is teljes reménytelenségben éltem, aztán az utolsó pillanatban kiderült, hogy játsszák Zalaegerszegen. Szóval már alig várom!)

Tika x

1. fejezet - A kezdetek (I. rész)

Hali! Hát megint csak itt vagyok, új résszel, így az iskola első napján. Remélem, mindenkinek jól telt a nyár és az első nap is akár egy új suliban, akár a régiben. Én is sajnálom, hogy vége a nyárnak, bár szerintem mindenki. Remélem tetszeni fog, ha úgy érzitek hagyjatok nyomot magatok után! :)

Fennie. x

______________________________________________

  A kezemben tartottam a tévé távirányítóját. Folyamatosan a csatornaváltás gombját nyomkodtam, egyszerűen nem volt egy normális csatorna se, ahol valamilyen módon nem jött volna velem szemben az a ribanc. Ott Little Mix koncert volt, itt épp bemondták a sztárhíreket, amiből persze nem maradhatott ki az évforduló. A második évforduló.
  Bevallom, annak idején csak pár hónapot jósoltam nekik, de sajnos nem így lett. A kapcsolatuk pedig szoros. Nagyon szoros. Túl szoros. Csak rájuk kell nézni.
- Kérsz teát? - gondolataimból ez a két szó szakított ki. Megráztam a fejemet, miközben szép lassan visszatértem a valóságba.
- Biztos? Pedig jól esne - aggódott értem az előttem lévő. Felemeltem a fejemet és felvettem a szemkontaktust.
- Oké, akkor add ide - nyúltam a bögréért amit hamarosan meg is kaptam. Ő leült a lábam mellé, mire én felhúztam azokat és a térdemre helyeztem a "fenséges nedűt".
  Egy ideig fújtam a teát, majd mikor úgy gondoltam belekóstoltam. Legalább ezzel nem lőttem félre, mert pont jó volt, nemcsak hőmérsékletében, de ízében is. Nem véletlenül hívtam "fenséges nedűnek", bár ez Harry érdeme volt és nem az enyém.
- Jössz a buliba?
- Nem tudom - sóhajtottam fel. - Tavaly ellógtam egy ürüggyel, hogy beteg voltam, de most megint fura lenne, hogy nem tudok elmenni.
- Mondd, hogy későig kell dolgoznod!
- Jó lenne, de az az igazásg nem is dolgozok olyan későig. Sose. És az is lehet, hogy nem is emlékezne rá senki, hogy beteg voltam - rajzoltam képzeletbeli macskakörmöket a levegőbe -, de sose lehet tudni és nem akarok lebukni, úgymond.
- Értem...
  Ezután csend következett. Én szorgosan kortyoltam a teámból, ő pedig csak maga elé bámult.
- Min gondolkodsz? - kérdeztem meg.
- Hát... semmin - mosolyodott el azzal a huncut mosolyával, majd mikor megtalálta a szemeimet közeledni kezdett felém. Tudtam, hogy készül valamire.
- Te dolgod - válaszoltam, ő pedig szép lassan addigra odaért az arcomhoz.
-Ne, Harry a tea...
  Mindegy, mert más késő volt. A bögre a benne lévő teával együtt felborult és ránk, legfőképpen rám ömlött...
- Szard le - közölte, mit sem érdekelve. Fölémhajolt és vadul csókolni kezdett. Engedtem neki.
  Jó volt, hogy van valaki aki itt van mellettem. Bár ugyanezt Zayn-ről is elmondhatnám, de az a kis ribi mindent megváltoztatott. Már nem vagyunk olyan jó barátok mint régen, sőt, inkább már csak erőltetem a "legjobb barát" kifejezést, hogy minden olyan legyen, mint régen. Ez akár lehetséges is lenne, ha eltűnne az. Az, akinek a nevét utálom kimondani, mert akárhányszor kiejtem a számon végigborzad rajtam az utálat. Mégis, ezt eddig elég ügyesen titkoltam, hiszen csak Harry tud róla, aki soha, senkinek nem adná ki a titkaimat. Teljesen megbabonáztam és hiába tudja, hogy én mást jobban szeretek, őt ez nem érdekli. De én nem sajnálom, mindezt már egy éve megbeszéltük és túljutottunk rajta.
  Gondolataimból a csengő hangja ébresztett fel. Egy emberként pattantunk fel a kanapéról, aminek az lett a következménye, hogy a leggyengébb láncszem a földön kötött ki. Hát persze, hogy én. Már párszor figyelmeztettem Harry-t, hogy figyeljen önmagára, mert, akkora mint egy óriás.
  Egy pillantással mindketten vettük az adást. Én bebugyoláltam magam a pokrócba, hogy elrejtsem a teafoltot és bekapcsoltam a tévét. Harry meg majd kimagyarázza magát, hogy miért vizes a pólója, bár mint tudjuk elég szerencsétlen, így tőle ez már megszokott.
  Hamarosan Niall tévedt be a nappaliba. Bírtam a srácot, mindig annyira kis bolondos, jókat lehet vele beszélgetni. Néha itt van velünk, hogy ne legyen annyira egyedül, mert hát szingli, de ő sem sem sejtett semmit, mint ahogy senki más.
- Helló - intettem neki, mire ő viszonozta. - Minek köszönhetjük e kedves látogatásodat? - kérdeztem kicsit gúnyosan, mire Harry mérgesen rám nézett. Sajnos sokszor teszek olyan dolgokat, amiket később megbánok. Nem gondolkozok előre.
- Nem akarok zavarni, csak gondoltam megkérdezem, hogy jöttök a buliba?
- Igen, úgy tervezzük - válaszolt helyettem is Harry, gondolom az előbbi miatt.
- Ja, rendben... csak mert... nos van egy lány - bökte ki.
- Óóóóóó! - veregette meg a hátát a Göndör. Néha hívom így.
- És... megbeszéltünk egy randit - mondta kicsit szégyenlősen. - Ami ma estére szól és ekkor jutott eszembe, hogy nekem Perrie-ékkel kéne lennem. Melyik lenne nagyobb bunkóság? Zayn-nek, vagy a lánynak nemet mondani?
- Azért ezt előbb is elmondhattad volna bármelyiküknek. Amúgy Zayn megérti, tuti örülni, fog, hogy kifogtál egy csajt - vigyorodott el Harry.
- És csak ezért jöttél? - igazából nem értettem, ezért miért nem hívta fel valamelyikünket telefonon... mondjuk ír, de akkor is, ezért megzavarni minket!
- Hát... elég bizonytalan vagyok. A lány, Gracie egyenesen gyönyörű és nagyon jól kijövünk, úgy gondolom, hogy ő komolyabb lehet, mint... mint a többi, értitek. Egy vacsorára megyek, kicsit komolyabb, mint a többi korabeli és fogalmam sincs, hogy mit vegyek fel - fordult Harry-hez. - És egy kis lelki is jót segítene - nézett rám. - De mivel messze lakik, Sheffield-ben és csak a kedvemért leutazik arra gondoltam, hogy nálam aludhatna, de ő nem az a típus aki szeret bulizni, így nem is akarom magammal hurcolni és egyedül sem akarom hagyni.
- Már most nálad alszik? - csodálkoztam kicsit rá.
- Igen... fogalmam sincs, hogy hogyan fogok ebből kikeveredni jól, de nekem tényleg fontos. Van benne valami ami megfog. Értitek, nem?
  Én pontosan tudtam és éreztem. Ugyanezeket az érzéseket tápláltam Zayn iránt is.
- Rendben, akkor amíg Rose felkészül a kis beszédére, addig te gyere fel és választunk neked valamit - mosolygott Harry. Szerinte se volt a legjobbkor, de nem akartam Niall-t megbántani, meg amúgy is sokszor fordult hozzánk már és sejtetni se akarunk semmit.
  A lányok azt hinnék, hogy csak a csajok szoktak parázni az ilyeneken, de szerintem nem, főleg Niall. Ha különleges számukra bárki egy pillanatra olyanok lesznek, mint mi, mikor be vagyunk zsongva. Én már csak tudom, hisz öt pasi a legközelebbi ismerőseim és, hogy őszinte legyek, nekem mindig is inkább csak fiú barátaim voltak. Akik úgy gondolkodtak, mint én egy sem volt, lányok közül, mert szinte az összes csak plázacicáskodott, így hát maradtam az ellenkező nemnél. Szóval tapasztalat.
  Amíg Harry körbekalauzolta Niallt a gardróbjában, hogy nála mi van én gyorsan átöltöztem és lefőztem egy teát, ami bár lehet nem a legtökéletesebb, iható és általában jót tesz. Miket is beszélek, a tea mindig jót tesz!

Batman is 20

Nem új résszel jelentkezem (de megjegyzem, hogy már elkezdtem megírni), de kötelességemnek érzem, hogy a kis blogomban is felköszönthessem azt a csodálatos embert, akinek ma van a szülinapja (és persze mindenkinek, akinek ma van)!
Liam Payne a hősünk! Komolyan, ezt az embert nem lehet nem imádni!
Szóval boldog szülinapot kívánok ezennel a mi Batman-ünknek! :)
Fennie. x

Prológus

Hát, helló! Először is, próbálkoztam ezzel a bloglovin' izével, hogy legyen ennek a blognak, de nem jött össze, szóval ha esetleg el tudná nekem magyarázni valaki, érthetően, azt megköszönném.

Szóval azok a lehetőségek vannak, hogy pipálj a bejegyzés alján, feliratkozz a Google Reader-re, chat-elj és komizz. Ha bármelyiket is megteszed, én már azt is megköszönöm! 

Szóval jó olvasást, remélem elnyeri tetszésed! 

Fennie. x 

______________________________

2011. május 27.

  Mély levegőt vettem. Tudtam, hogy ha ezen az ajtón belépek, teljesen máshogy fogom magam érezni. Lehet, hogy összetörten, de lehet úgy, ahogy még sose. Végre, egyszer boldogan. Igazán boldogan, és nem csak úgy összekapottan, ami nem nevezhető boldogságnak, csak megnyugtatásnak, hogy jól vagyok. Igen, amióta élek, sajnos elég sokszor voltam így.

  Szóval felemeltem a kezem, ökölbe szorítva. Nem (csak) azért, mert izgultam és ideges voltam, hanem azért is, mert most ezt a kézmozdulatot kellett felvennem, hogy kopogni tudjak. Ott volt a csengő is, csak elromlott a bent lakó emberke pedig lusta kicserélni… jellemző.

  A fehér műanyagajtón a kezem háromszor koppant, nekem pedig mindegyiknél egy-egy nagyot dobbant a szívem. Legszívesebben elfutottam volna, de nem. Most kell bátornak lennem.

  Vártam tíz másodpercet. Aztán még tízet… amíg egy perc el nem telt és semmi. Semmi!

  Már emeltem a kezem, hogy újrapróbálkozzak, amikor az ajtó kinyílt és…

  És nem az volt, akire számítottam. Nagyon nem.

  Egy szöszi, velem egykorú lány jelent meg az ajtóban. Látszott rajta, hogy nem spórol a sminkkel, fekete, füstös szemei csak úgy ragyogtak.

  Nem igazán tudtam mit mondani. Mit keres ez itt? Vagy egyáltalán: ki ez? Csak reméltem, hogy nem az, akire gondolok.

- Öhm… szia – kezdtem én a beszélgetést, de felesleges volt. A csaj sejtette, kit keresek.

- Zaynieee, egy rajongó keres! – szólalt meg kellemes hangján.

  Zaynie?! Zayn sosem engedte senkinek, hogy így hívja! És hogy én? Fan? Na, ne! Az eredetileg itt lakó legjobb barátja vagyok már évek óta.

- Oké – hangzott az ismerős, mély hang belülről.

  A csaj elment, helyette, egy kis idő múlva Zayn jelent meg előttem. Még nagyobbat dobbant a szívem, mint ezelőtt, örültem, hogy láthatom, miközben irtózatosan furdalt a kíváncsiság, ki lehet ez a lány. Fura érzések, nem igaz?

- Cső – köszönt „menőn”. Mindig, minden élethelyzetben ez az első köszönése, legyek az én, vagy éppen az egyik bandatag. Ez is növeli a rosszfiús-imidzsét, amit én annyira imádok.

- Hali. Ha tudtam volna, nem zavarlak, de… ki ez a csaj?

- Miéééért zavar? – vigyorgott rám. Igen, zavart, de ő semmit sem tud…

- Nem, csak – rebegtem és éreztem, ahogy elpirulok.

- Jó, nyugi. Ő Perrie Edwards, a barátnőm.

  Micsoda?! Azt hittem mindjárt elájulok. Végre, mikor elmondanám, hogy érzek iránta, ő összejön valakivel. Mondjuk jobb, mintha ő utasítana el és a barátságunknak annyi, de akkor is! Zayn Malik, most csalódtam. Nem benned, hanem csak úgy igazán. Nagyon. Legszívesebben elrohantam volna.

- Rose, hallod? Tudom, hogy már évek óta nem volt barátnőm, de azért nem kéne sokkot kapnod! – lengette meg előttem a kezeit.

- Mi? Ja, nem… mit mondtál? – mindössze annyi történt, hogy elkalandoztam a gondolataimban. Csak remélem, hogy nem sejt semmit.

- Azt, hogy a Little Mix tagja, akik megnyerték az X-factor-t.

- Oh… nem néztem.

- Pezz! – szóval már van becenév is, és ekkor megfogalmazódott bennem a kérdés.

- Mégis mióta vagytok együtt? És nekem miért nem mondtad? – vádlón hangoztattam a szavakat, amiket később megbántam, de Zayn nem szólt érte. Úgy éreztem, nem is a Földön vagyok, hanem egy idegen bolygón, ahol a hang és minden más olyan, mint egy rossz álom, gondolkodni pedig még nehezebb, mint gondolnád…

- Ne haragudj, viszont vizsgákra tanultál, nem is jöttél át egyszer se, volt már elég bajod, nem akartalak az ilyen ügyeimmel zargatni. Amúgy is, simán ment minden –hadarta el egy mosollyal a végén. – Egyébként még csak két hete jöttünk össze.

  Ekkor megjelent az ajtóban Perrie.

- Pezz, ő itt Rose Curtis, a legjobb barátom – mutatott be engem Zayn.

- Szia, Perrie vagyok a Little Mix-ből. Bocsi, azt hittem, hogy directioner vagy, olyan fejet vágtál, mint aki mindjárt elájul – vihogott, ami egyáltalán nem találtam viccesnek, de próbáltam „menteni” a helyzetet. – Nem jössz be?

- Ja, nem, csak beköszöntem – utasítottam el. Még csak az kéne! Alig várjam, hogy hazaérjek és végre… végre szabadon gondolkozni tudjak, nem, mint ezen az „idegen bolygón”. Erőlködnöm kellett, hogy ezeket a szavakat ki tudjam mondani, mert a könnyek igencsak ki akartak törni belőlem. De nem. Nem lehet. Most nem.

  Szóval nem is hagytam időt, indultam is.

- Sziasztok! – búcsúztam, de ekkor már nem is hallottam mondtak-e valamit. Az előretörő könnyek kezdték elhomályosítani a szemem és tompítani a többi érzékszervemet is, ha ezt még lehet fokozni.